Amennyiben felnőtt vagy
Kezdjük is rögtön a felnőttekkel...
Bármennyire is nem szeretnénk, idővel elkerülhetetlenül elérjünk a felnőttkort – legalábbis születésnapjaink száma ezt mutatja – és mindazt, ami ezzel jár:
a felelősséget.
Sokan vannak, akik látszólag gondtalanul élik meg mindennapjaikat, sikeres, problémamentes életük van, vagy legalábbis lazábban veszik az akadályokat, mint embertársaik nagy része. Könnyebben megbirkóznak olyan helyzetekkel, amelyek feldolgozásához másoknak külső segítségre van szüksége.
De akadnak olyanok is, akik fájdalmaikkal képtelenek szembenézni, úgy tesznek, mintha tudomást sem vennének azokról, így hazudva maguknak és másoknak egy olyan világot, ami valójában nem létezik. Ők azok, akik még nem mernek szembenézni önmagukkal, feltárni érzelmi sebeiket, és a valóság elől belemenekülnek egy ingergazdag környezetbe. Ők az impulzusvadászok.
Azokról se feledkezzünk meg, akik nehézségeikkel, feldolgozatlan traumáikkal környezetüket terhelik, tőlük várják a megoldást, miközben saját javulásukért nem tesznek semmit. Ők azok, akik az önsajnálatot választják, vég nélkül futtatják szenvedésprogramjaikat, és ezen keresztül jutnak hozzá ahhoz a figyelemhez, amelyet – tévesen úgy gondolják – máshogy nem kapnának meg. Nem tudják, hogy eközben végtelen sok energiát rabolnak gyanútlan, együttérző embertársaiktól. És persze vannak a többiek…
Egyik típussal sincs gond, mindenki úgy dolgoz fel, ahogy tud – vagy úgy nem, ahogy akar – hiszen mindannyiunk tarsolyában ott van a szabad akarat. Szerencsére a tapasztalatok azt mutatják, hogy számottevően megnőtt azok száma, akik felismerik elégtelen vagy hibás működéseiket, szembe mernek nézni árnyoldalukkal, és nem félnek felvenni vele a harcot. Sokan vannak, akik életük későbbi szakaszában, már felnőttként szereztek tudomást arról, hogy az „útjuk” során felmerülő, vagy hosszú ideje a mélyben szunnyadó, majd a semmiből hirtelen a felszínre törő problémáikra igenis van megoldás. Hiába töltöttük be tizennyolcadik életévünket, vagy hagytunk magunk mögött évtizedeket, van, amiben nem választhatunk. A gyermekkorunkat, az ott elszenvedett érzelmi sebeket, sérüléseket – és sajnos a szüleinktől örökölt traumákat is – akarva- akaratlanul, de visszük tovább.
Ahhoz, hogy a saját életedet éld, be kell lépned egy ajtón, mely belső világodba, valódi önmagadhoz vezet.
De azt az ajtót senki sem tudja Rajtad kívül kinyitni, mert nincs hozzá kulcsa és jogosultsága sem. Minden a Te kezedben van. Minden Rajtad múlik. Az összes felelősség a Tiéd, ahogy eddig is, csak most súlya van. Egyébként pedig nincs, mert dönthetsz bárhogy. Élhetsz úgy, ahogy eddig – bár, ha igazán mélyen magadba nézel, lehet, hogy rájössz, Te is arra vágysz, amire egyre többen, hogy a saját utadat járd, a saját céljaidat valósítsd meg, hogy önazonos és szabad legyél.
Tehát, nincs más dolgod, mint kinyitni az ajtót, és belépni rajta… Ha elég bátor vagy átlépni a küszöböt, végigmenni az úton, az ajtón túl egy másik világ vár – célok, melyeket végre kitűzhetsz, álmok, melyeket eddig nem mertél álmodni, vágyak, amelyek ott lapulnak tudatalattid egy távoli zugában és mindaz, amiről nem hitted, hogy elérheted, hogy megkaphatod, mert nem hitted, hogy jár Neked… Persze lesznek szörnyek, akikkel meg kell vívni a csatát, fájdalmas sebek, amelyek kíméletlenül feltépődnek, és sok-sok könny… (De megígérem Neked, hogy olykor lesz felszabadult nevetés is. Ahogy haladunk az úton, egyre több.) Mindeközben pedig megkezdődik az addigi bevésődéseid bontása, majd a lassú, de biztos építkezés. A bontási munkák javarésze az enyém, az építkezésben csak megfigyelőként veszek részt. Mivel szemmel tartom a folyamatodat, így előfordulhat, hogy időnként apróbb korrekciókat javaslok – a Te döntésed, hogy alkalmazod-e.
A lényeg, hogy megszülessen egy stabil személyiség, aki önmagával és a világgal egészségesen kapcsolódik, saját és mások határait megtartja, nem fél megküzdeni az útjába kerülő akadályokkal, de mindezt már máshogy teszi – emberségesen, elfogadóan, a másikat és annak szabad akaratát is tiszteletben tartva… Hogy valójában minderre miért is van szükség? Mert csakis így születhetnek nagy Emberek, valódi Nők és Férfiak, kiteljesedett anyák, magabiztos és bátor apák, felszabadult és boldog gyerekek, felelősségteljes szülők, nagyszülők, harmonikus családok, igaz barátságok, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolódások, értékeken és értelmen alapuló döntések, cselekedetek…