Ha egyedül, magányosan töltöd az ünnepeket, emlékezz…

Ha ma nem vár senki Téged és Te sem vársz senkire, emlékezz…

Ha minden fájdalmasan csendes körülötted, és a szótlan magány mélyre húz, emlékezz…

Ha szomorú vagy, mert elkerül az ünnep és vele együtt mindenki más is, emlékezz…

És ha a hideg, mely lassan, észrevétlenül mindent átjár, megfagyasztja szívedet, kérlek, emlékezz…

Emlékezz egy olyan ünnepre, ahol nem voltál egyedül, ahol körülvettek szeretteid, ahol mindenki értett és figyelt – nemcsak önmagára, hanem a többiekre is. Ahol egység volt és szeretet, ahol nem a tárgyak voltak nagyok, hanem az Emberek. Ahol egyformán Igaz volt a Szó, a Szív és a Cselekedet. Most arra kérlek, hogy egy ilyenre emlékezz.

Ha úgy érzed, minden üres és rideg, arra is emlékezz, hogy fontos vagy, még ha most nem is hiszed el. Gondold csak végig, talán nem is az ünnep számít, nem is a sok vagy kevés, a van és a nincs, hanem az az Élet, amelyet a Sors Neked írt és rendezett – az, amelyik Veled kezdődik és amikor eljön az Idő, Veled ér véget. De csakis Rajtad múlik, mit kezdesz vele.

… És miközben Téged kérlek, én is emlékezem. Egy karácsonyra, egy régire… Arra, amiben minden benne volt, amitől egy ember boldog lehet. Majd a varázslat szertefoszlott, és olyan, mint az, sem előtte, sem utána nem volt többé. Olyan, mint az, nem is lehetett. Mert akitől szép volt, többé nem volt velem. És én sem Vele. Mert ahova Ő ment, oda nem kísérhettem el. Sőt, senki sem.

Az a karácsony volt az első és hosszú idő óta az egyetlen, amikor találkoztam azzal az érzéssel, ami feltétel nélkül elfogad és szeret. Az, hogy ilyen lehet, egészen addig nem tudtam és nem is hittem el. Azon a karácsonyon másképp láttam magam, úgy, ahogy előtte soha. Békés és boldog volt minden – azt hittem, így is marad – és ezt az ünnepet minden szépségével Neki köszönhetem. Tudom, nem szabadna, hogy így legyen, de az az érzés valahogy Vele együtt elveszett. Egyedül nem tudtam itt tartani.

Hát, én erre a karácsonyra emlékezem… És ahogy az elmúlt hónapokban oly sok mindentől megváltam, azt hiszem, annyi év után eljött az ideje, hogy tovább lépjek, és valami újat keressek. Ami végre nem mástól szép és teljes, hanem tőlem és velem… Persze azt a karácsonyt és Őt sosem felejtem el, és amikor eszembe jut, emlékezem. Csupán máshogy, mint eddig – nem az életemmel, hanem a szívemmel. Még mindig szeretem, de már tudom, hogy nem árulás, ha mást is szeretek.

Én most elindulok, hogy egy új karácsonyt találjak, sőt, egy új Életet. Ami nem pont olyan, mint az volt, Vele, de már tudom, mit keresek, mi az, amitől újra boldog leszek és ami velem lesz teljes, szép és tökéletes.

Néhány pillanat és indulok, de mielőtt tovább megyek, valamit itt hagyok Neked. Ha nincs egyetlenegy emléked, mert az élet mostohán bánt Veled, én ennek a régi karácsonynak minden boldog pillanatát, minden láthatatlan szépségét, örömét és szeretetét felajánlom Neked és Mindenkinek, akinek nem lehetett ilyen. Én pedig nyugodt szívvel tovább léphetek, mert biztosan tudom, hogy az ajándék jó helyre érkezett.

Köszönöm, ha elfogadod és tovább osztod (nem a posztot), hanem az abba rejtett békét és szeretetet.

Szeretettel, Z.