Többen jeleztétek, hogMi van, ha nem is akartok párkapcsolatot? Mi van, ha ez annyira jó, amiben vagytok, hogy nincs is
szükségetek senkire?

Őszintén megvallom, ez bennem is felmerült, de mivel nem volt tiszta és egyértelmű, kutakodni kezdtem magamban és persze Bennetek is – sőt, az is lehet, hogy egészen távoli helyekre kellett mennem a válaszokért.

Szóval:

Vannak, akik tényleg az egyedült választják, mert Ők abban teljesednek ki, abban lelnek Békére és Harmóniára. Számukra ez jelenti az Egységet. És ez így rendben is van. Ők azok, akik nem ijednek meg, nekik nem jön a kérdés, mert Ők már tudják, hogy biztosan ezt akarják – a helyükön vannak, számukra ez az egyetlen járható Út. És járják is.

És vannak, akik…

Sokan sokat beszélgettünk erről az elmúlt időben, és egy egészen egyszerű eredményre jutottunk: valóban jól elvagyunk, mert ez már nem a fájdalmas magány – azon túl vagyunk, kiszenvedtük magunkból – hanem minőségi egyedüllét. Egy olyan állapot, amelyet iszonyatosan kemény belső munkával, rengeteg „terápiával”, önismerettel, könnyel, fájdalommal és haraggal megküzdve értünk el. Azzal is tisztában vagyunk, hogy még mindig van munka (és lesz is). Még mindig úton vagyunk. Még mindig jönnek fel traumák, feldolgozatlanságok, hibás működések, de már emberi mértékegységgel nem meghatározható az a táv, amit megtettünk befelé, Önmagunk felé.

És ez a lényeg. Mert ezt az Utat nem akarjuk feladni, az ebbe fektetett rengeteg energiát nem akarjuk kilőni a semmibe, ezt az Ént akarjuk megtartani és Vele továbbhaladni, előre. Bármi áron. A hátrafelé már nem opció.

Talán mélyen, legbelül attól tartunk, hogy jön Valaki és megint felborítja a „Rendet”, ahogy azt elődei is tették – és amikor távozik – mert a tapasztalat az, hogy előbb vagy utóbb távozik – a rendcsinálás újra ránk marad. Kint és Bent egyaránt.

De van egy jó hírem. Az arra Érdemes képes Ajtót nyitni, érzelmeket előcsalogatni, bizalmat felépíteni, mert tudunk és akarunk adni, kapcsolódni, de már nem úgy, ahogy eddig – mártírként szolgálva, áldozatként a sarokban kuporogva, fejünket önként igába hajtva, elődeink mintázatát ciklikusan ismételve végtelen időkön át – hanem valahogy másképp, magasabb szinten, őszintén, illúziók, függőség, önfeladás nélkül, valódi értékek és érzelmek mentén.

Úgyhogy Hölgyek (Urak), ne féljetek, csupán épp átrendeződik Bennetek minden. Minden, ami eddig volt, minden, akik eddig voltatok, hogy jöhessen az, ami még nem volt, de épp most készül, hogy legyen. Mert már nem egy értelmetlen és végtelen háborúban vagytok, hiszen megbékéltetek. Már nem áldozatok vagytok, mert győztetek. Önmagatokon kívül már senkivel sem kell küzdenetek, hiszen béke van. És mindezt annak köszönhetitek, hogy már tudjátok, hol a helyetek. És egyre inkább azt is, hogy kik vagytok. Sőt, már azt is tudjátok, hogy egyetlen kapcsolatban sem kell megszolgálnotok sem a helyeteket, sem a szeretetet, mert mindez alanyi jogon jár – mert megérdemlitek. Ahol nem, ott maradni sem érdemes, még azért sem, hogy kicsit körülnézzetek.

Intsetek búcsút a sötét múltnak, az Árnyéknak, mely eddig követett. Ennyi év, belső munka és ennyi bátor küzdelem után végre engedjétek be a valódi Szeretetet. Azt, amit – eddig is, most is és ezután is – megérdemeltek.

Z.